Havi díjas SEO-val költséghatékonyan tudunk látogatókat szerezni a honlapunkra.
Ha próbálkozott már vállalkozás beindításával, bizonyára képben van vele, hogy milyen hatalmas munka áll minden kezdeti siker mögött. Nem elég egy jó ötlet a nagy nyereséghez, szükség van a megfelelő marketing eszközökre, és nem kevés hozzáértésre ahhoz, hogy kitűnjünk a tömegből termékünkkel vagy szolgáltatásunkkal. A kulcs mindehhez pedig egy jól átgondolt marketing stratégia.
Egy sikeres marketing stratégia felépítése nem két perc, és nem is két forint. De megfelelő tájékozottsággal időt és pénzt spórolhatunk a cégünknek – ennek egyik eszköze például a keresőoptimalizálás.
Az alábbi cikk abban mutat utat, hogy miként érdemes elindulni az online marketing útvesztőjében ahhoz, hogy záros határidőn belül értékelhető profitot termeljen a cégünk, idővel pedig ismert és elismert képviselőjévé váljunk a területünknek. Ha az itt leírtakat hasznosítjuk, ez nagyon hamar bekövetkezik!
Marketing stratégia alapjai
Egy építmény akkor lesz igazán strapabíró, ha biztos alapokon nyugszik, így most is ezekkel érdemes indítani.
Egy jó marketing stratégia arra szolgál, hogy megfogalmazzuk, milyen célokat szeretnénk teljesíteni az adott időszakban, és hogyan fogjuk ezeket elérni. Meghatározzuk általa, hogy ki a célcsoport, hogyan tudjuk őket elérni, és vásárlóvá tenni.
A marketing stratégia felépítésekor versenytárselemzést is szükséges végzni.
Érdemes a fentieken elmélkedni, és kell is. Viszont amint kirajzolódnak a konkrétumok a fejünkben, vess őket papírra – számos kutatás ugyanis azt támasztja alá, hogy a leírt marketing stratégia sokkal nagyobb arányban válik termékeny profitgépezetté, mint azok, amiket az idő múlásával léggömbként hagynak elhömpölyögni a vállalkozók.
Arról nem is beszélve, hogy az írott anyagok bármikor visszakereshetőek, akár kulcsszó alapján is megtalálhatjuk a szükséges részeket benne.
Marketing stratégia vagy marketing terv? Van különbség?
Jelentésükből és funkcióikból eredően nem ritka dolog, hogy ezt a kettőt összemossák. Nehéz is őket élesen elkülöníteni, de érdemes megpróbálni.
A marketing stratégia meghatározza:
- a marketing célokat,
- hogy mit ajánlunk,
- hogy kinek ajánljuk,
- hogy kikkel versenyzünk,
- illetve a fő marketing eszközöket és csatornákat.
A marketing terv tartalmazza:
- hogy hogyan valósítsuk meg a stratégiát,
- a részletes marketing akciótervet,
- a csatornákat,
- a KPI-ket (Key Performance Indicators - kulcs hatékonysági mutatók),
- az ütemezést,
- és egyéb fontos elemeket a lebonyolításhoz.
Mi értelme van a marketing stratégiának?
Joggal merülhet fel a kérdés, hiszen épp elég baj van a papírmunkával egy vállalkozás beindításánál, nem hiányzik még holmi marketing stratégia – gondolják ezt azok, akik később biztosan nem fognak nagy bevételre szert tenni. De nem Ön! Ha itt olvasgat, nagy eséllyel pontosan tudja, hogy ez fontos. Lássuk, hogy miért!
1. Saját térképünk lesz a sikerhez vezető úton…
…ami azt jelenti, hogy kevesebb eséllyel találkozunk buktatókkal. Már a stratégia elkészítésekor rákényszerülünk arra, hogy átgondoljuk a céljainkat, ez pedig arra jó, hogy ne engedjük a hirtelen lelkesedés erejének, amikor mindent egyszerre csinálnánk gondolkodás nélkül.
A motiváció mellé elengedhetetlen a tudatosság. Megkíméljük magunkat a túl sok felesleges körtől és a csalódottság érzésétől.
Vegyünk egy konkrét példát. Érdemes úgy kalkulálni, hogy a költségeket vesszük alapul, és ahhoz illesztjük a bevételi célt. Így a befektetés biztosan megtérül, máris sikerült egy kudarcot kiküszöbölni. Könnyebb így kalkulálni a látogatószámmal, a megrendelésekkel és a várt bevétellel.
2. Kirajzolódik előttünk a célcsoportunk
Célcsoport feltérképezése nélkül igen hosszú időbe telhet, amíg egy vállalkozás felfut, ha egyáltalán felfut. Határozzuk meg, hogy:
- kinek szól a szolgáltatásunk, kinek akarunk eladni,
- mi a cégünk felfogása, üzenete, és azzal milyen problémáját oldjuk meg a vásárlóinknak, milyen vágyait elégítjük ki,
- és hogy milyen csatornákon kívánjuk elérni a fogyasztókat.
3. Rendszert építünk a cégünknek
A jó marketing stratégia sokrétű. Nem csak egy termékre, nem csak egy szolgáltatásra, de nem is csak a forgalomgenerálásra összpontosít.
A cégünk folyamatos működését és fejlődését csakis jól működő rendszerrel tudjuk elérni, ami egy idő után önjáró kell, hogy legyen. Nem lesz időnk arra, hogy napi szinten hirdetésekkel babráljunk és e-maileket pötyögjünk, netalán posztolgassunk, hiszen sikeres vállalkozók letünk, nem pedig a saját titkárnőink.
A marketing stratégia lényege, hogy úgy tervezzük meg a rendszert, hogy nem engedjük el a potenciális vevők kezét az első találkozástól a vásárlásig, sőt, még utána sem. Mert így vissza fog jönni.

Mielőtt nekivágunk…
…gondoljut át a következőket:
Mi a marketingstratégiád legfőbb célja az adott helyzetben?
- Bevétel növelése?
- Kiadást csökkentése?
- Nagyobb elérést szeretnénk a világhálón generálni?
- Kevesebb időt szeretnénk tölteni az adminisztrációs feladatokkal?
Hogyan tudjuk mérni a stratégiánk sikerességét?
Határozzuk meg, hogy mi számít sikernek, és mi nem. A mérési folyamatokat leginkább számokkal, vagy igen/nem eredményekkel tudod elvégezni. Dokumentáljuk, hogy össze tudjuk vetni a korábbi adatokat az aktuálisakkal.
- Nőtt az ügyfélszámunk?
- Kevesebb időt töltünk papírmunkával?
- Nagyobb az elérése az online platformjainknak?
Ismerjük-e eléggé a célcsoportunkat?
Könnyebben eladható a termékünk vagy szolgáltatásunk, ha tudjuk, kiknek szól. Legyen a szemünk előtt egy határozott kép a vevőről, így a stratégiát is ennek megfelelően alakíthatjuk.
Sokan úgy csinálják, hogy stockfotókat nyomtatnak az elképzeld célközönségről, és kirakják az irodájukban, hogy mindig szem előtt legyenek munka közben.
Milyen problémájukra kínálunk megoldást?
Ha erre a kérdésre nincs egy konkrét válasz, akkor nagyon gyorsan érdemes kitalálni.
Bármit is csinálunk, annak értelmet kell adni, sajnos kevés, ha csak Mi rajongunk a kínálatunkért.
Enélkül nagyon kicsi az esély arra, hogy sikeres vállalkozást építsünk. A vásárlódnak azt kell éreznie, hogy a termékünk nélkül nem tudja (olyan jól) megoldani a problémáját, mit a termékünkkel.
Mitől vagyunk más, mit a piac hasonló szereplői?
Gyűjtsünk össze, hogy miért éppen Minket válasszanak, és ne mást.
Ha nincs olyan plusz a szolgáltatásunkban, amiért őszintén belegondolva Mi is csak magunkat választanánk, akkor valamit mindenképpen változtatni kell.
Az extra szolgáltatás lesz az, amiért mindig különbözni fogunk a többi szereplőtől. Fogalmazzuk meg, miért Mi vagyunk a jobb választás a konkurencia helyett, sőt, miért Mi vagyunk a legjobb választás.
Hogyan kommunikáljunk hatékonyan a célcsoportunkkal?
Meg kell határoznunk, hogy mik azok a kommunikációs eszközök, amik eljuttatják cégünk üzenetét a vásárlókhoz, és megegyeznek a vállalkozásunk szellemiségével is. Legyünk őszinték, önazonosak, de lássunk is a leendő ügyfeleink fejébe. Mivel már ekkorra tudjuk, ki a célcsoportunk, nem lesz nehéz dolgunk.
Mennyit érdemes marketingre költeni?
Erre nincs jó válasz. Amennyit elbír a cég. Nulla forintból is lehet szuper marketinget csinálni sok időráfordítással, de nyilván könnyebb, ha profira bízod a dolgokat, ami viszont nem két fillér. Keresőoptimalizálással például sokat javíthatunk a helyzeten, aránylag rövid idő alatt.
Kik a versenytársak?
Gondoljuk át, kik számítanak konkurenciának, nézzük át a marketingjüket, és vezessük végig, hogy mit csinálnánk jobban, és azt is, hogy mit csinálnak ők jobban.
Milyen tényezők adottak a számunkra ahhoz, hogy megvalósítsuk a marketingstratégiánkat?
Érdemes átgondolni a következőket:
- Mennyi pénzünk van erre?
- Mennyi szakértelmünk van hozzá?
- Vannak-e alvállalkozó kollégáink, akikre ki tudunk osztani feladatokat?
Marketing stratégia felépítése
Marketing cél meghatározása
Ide tartozik a márkaépítés, a lead generálás, a weboldalad forgalmának növelése – a keresőoptimalizálás erre egy kiváló eszköz –, a bevételed növelése és az, hogy minél elégedettebbé tegyük a vásárlókat. Egy időszakra csak egy fő célt tűzzünk ki, nagyobb eséllyel érünk el sikert, ha egyszerre csak egy dologra koncentrálunk.
költségvetés tervezése
Érdemes a bevételi célokat a költségvetés és a korábbi eredmények mentén kiszámolni. Ez hozzásegíthet ahhoz, hogy reális növekedési célokat tűzzünk ki magunk elé, és megkímél a csalódástól, ha tudjuk, mire számíthatunk. Azt is könnyebb kimatekozni, hogy mikor térül meg a vállalkozásba fektetett pénzünk.
Jó, ha előre tudunk kalkulálni az elkerülhetetlen költségekkel. Adók, szoftverdíjak, anyagköltség, marketingköltségek, stb.
nézzük a számokat!
Igyekezzünk mérni a marketing tevékenységünket, így tudni fogjuk, megtérül-e. Ha igen, jó úton vagyunk. Ha nem, itt az idő, hogy változtassunk valamin. A KPI-k kiválasztásának esetében ezeket érdemes figyelembe venni:
- a közösségi médiában: engagement rate, megosztások, CTR,
- e-mail-feliratkozók száma, e-mail-kattintások száma,
- az oldaladon töltött idő, visszakattintási arány.
Amit nem érdemes készpénznek venni (vanity mérőszámok):
- Facebook, Instagram, TikTok, stb. követők száma
- Blogposztok megtekintésének száma
- e-mailek megnyitásának száma
Definiáljuk a célcsoportot
Az ideális célcsoport első számú jellemzője az, hogy létezik a lelki szemeink előtt. Ha nem tudjuk, kihez is akarunk szólni, valószínűleg nem jut el az információ a cégünkről, vagy csak nagyon foghíjasan.
Azonosítsuk és ismerjük azokat az embereket, akiknek segíthetünk szolgáltatásunkkal megoldani a problémáját.
A jó célcsoport három ismérve:
- Elég nagy ahhoz, hogy fent tudjuk tartani belőle a vállalkozásunkat.
- Konkrét, például a 19-50 éves nők köre egy műkörmös kiegészítőket forgalmazó vállalkozás esetén.
- Fizetőképes. Ezt nem is kell ennél jobban magyarázni.
Lássuk a célcsoportok fő jellemzőit – amiket használni kell a siker érdekében.
- geográfiai adatok
- demográfiai adatok
- pszichológiai jellemzők
- viselkedés
- szokások
Ha ezeket a jellemzőket nagyvonalakban el tudjuk képzelni a buyer personánkról, félig nyert ügyünk van. De mégis honnan lehet ezeket az adatokat megszerezni? Beszélgessünk a vásárlóinkkal (ügyfeleinkkel), elemezzük a korábbi eladási adatokat, weboldalunk és közösségi oldalaink analitikáit. Ez akkor működik, ha már egy ideje létező vállalkozásról van szó.
Ha vadiújak vagyunk a piacon, akkor a képzeletünkre kell bíznunk magunkat egy ideig. Írjuk össze, mik azok a tényezők, amiket feltételezünk a vásárlóinkról, majd végezzünk felhasználói kutatást.
Végezzünk piackutatást!
Két fő pillére van a piackutatásnak.
Helyzetelemzés: kiváló módszer ebben az esetben a SWOT elemzés. Alkalmas arra, hogy rávilágítsunk cégünk erősségeire és gyengeségeire, látni fogjuk a lehetőségeinket és a veszélyeket is. A PEST elemzés inkább a külső tényezőket helyezi górcső alá: segítségével tisztába teheted a gazdasági, politikai, technológiai és szociális tényezőket.
Versenytárselemzés: fontos kideríteni, hogy miben lehetünk jobb versenytársainknál, így kitűnhetünk a tömegből. Tekintsük át, hogy a hozzánk hasonló más vállalkozóknak milyen szolgáltatásai, termékei, kommunikációja, gyengeségei, erősségei, online megjelenései vannak.
A jó marketing RENDSZER felépítése
Kezeljük a felületeink összességét rendszerként. Készítsünk tervet a következőkre:
- hogyan hívjuk fel magunkra figyelmet?
- hogyan szerezzünk érdeklődőket?
- hogyan építhetünk bizalmat?
- hogyan kapcsoljuk mindehhez az eladást?
Majd rendeljünl ezekhez marketing eszközöket és csatornákat. Olyanokat, ahol a célközönségünk jelen van, és, ahol kiismerjük magunkat.
Ha a célcsoportunk állandóan az instán lóg, hirdessünk ott. Ha TikTokozik, gyártsunk videókat. Ha olvas, írjunk blogot.
A megvalósítás
- Tervezzük meg az erőforrásainkat. Tudjuk meg, hogy melyik tartalomra körülbelül mennyi időt és adott esetben pénzt kell szánni. Minél többször csinálunk végig egy-egy folyamatot, annál hatékonyabbak leszünk.
- Készítsünk ütemtervet. Tekintsük át, és írjuk le, hogy az év további részében mikor milyen marketingaktivitást tervezünk. Érdemes hónapokra lebontva gondolkodni.
Marketing stratégia összefoglaló
Egy marketing sikerességéhez a legfontosabb az átgondoltság.
Írjunk le mindent, készítsünk időbeosztást és gyűjtsük össze a céljainkat. Helyezzük az információkat rendszerbe, és soha ne tévesszük szem elől a megvalósíthatóságot!